Sziasztok!

Először is még egyszer, NAGYON köszönöm, hogy végig követtétek ezt a blogot, és értékeltetek, meg komiztatok!! Hisz nem csak magam miatt, azért mert szeretem csinálni, hanem NEKTEK is írtam!! :) <3
Nem húzom tovább az időt...
Itt is lenne az új blog, a másik meglepetésemmel együtt, remélem tetszeni fog! :) 
My Friend, My Love, My Angel

Sziasztok!

Bocsánat, hogy csak így eltűntem több mint egy hétre... Nem így szerettem volna, de a suli miatt, most nagyon nincs időm... :/ 
Először is NAGYON köszönöm, hogy olvastátok a blogot, komiztatok és értékeltetek! 
Jól esett mindig, hogy láttam azért van értelme folytatnom a történetet. 
Ugyan most vége, és igen lehet tudtam volna még folytatni, hisz nekem is voltak még ötleteim, viszont már több mint egy éve kezdtem el a blogot; tudom ez nem kifogás; de nem akartam sokáig húzni...
Úgy éreztem, hogy ideje lenne befejeznem és megtettem...
Furcsa lesz nélküle, de mindegy is, hisz lesz egy másik, ami átveszi a helyét. :) 
Remélem, hogy azt is olvasni fogjátok, és tetszeni fog nektek. :)
Igen ez lenne az egyik meglepetésem!! 
Nem sokára elkezdem az új blogot. Azonban azt, hogy pontosan mikor, nem tudom... 
Valószínűleg jövőhét hétvégén, de lehet, hogy csak utána.
Bocsánat, hogy ennyit kell várnotok, viszont a vizsgák miatt nem lesz időm és a másik meglepetésem még nincs teljesen kész... :/
Szóval addig is jó tavaszi szünetet nektek! Én pedig legközelebb majd jövőhét hétvégén jelentkezem...
Új történet, új szereplők, bonyodalmak, konfliktusok, bulik, titkok, és még sok minden más... 

Sziasztok! Tudom, tudom... azt ígértem hamarabb hozom a részt, viszont nem jött össze... :/ Bocsánat! 
Szóval ez lenne az utolsó rész, viszont attól, még, hogy utolsó azt ajánlom, hogy ha érdekel titeket, akkor még nézzétek az oldalt. :) Van 1-2 meglepetésem, amik remélem tetszeni fognak majd. 
NAGYON szépen köszönöm, hogy olvastátok a blogot, komiztatok és értékeltetek!! :) <3 
Nem is húzom tovább az időt. Remélem tetszeni fog! :)
                                                             Jó olvasást. :)

79. rész: I won't forget it

*Joana*

- Ezt olvasd el. – dobtam oda Ella elé reggel a levelet. Igazából meglepődtem, meglepődtem azon, amit Abbie leírt benne, sajnálom is meg nem is, de most ez lényegtelen, hisz nem fogom keresni és ő se minket, ezzel lezárt mindent, és szerintem is így lesz a legjobb mindenkinek.

- Úgysem fogom elolvasni, nem érdekel. – mondta Ella, majd felállt az asztaltól, és a fürdőszoba felé indult.

- Hé, am, ne menj be oda! - kaptam észhez és elé álltam.

- Mégis miért ne? – kérdezte barátnőm csodálkozva.

- Mert ne, mert... Ki kell mennünk a reptérre Bella elé, csak elfelejtettem neked mondani. Szóval húsz perc múlva ott kell lennünk, és ha te bemész oda, egy jó ideig nem is fogsz kijönni, szóval gyerünk, induljunk a reptérre. – mondtam és már toltam is kifele.

- És ha azt mondom, nem akarok veled kimenni elé? Meg amúgy ki az a Bella?

- Akkor is kijössz velem. Ja és Bella? Hát, ö az... Ő a tervezője a könyvnek, Joe megbízott azzal, hogy menjek ki elé. Igen, és nekünk most sietni kell. – mondtam, mikor a hotelből kiértünk.

- Mivel akarsz oda eljutni? – kérdezte Ella.

- Ezzel. – néztem vigyorogva a kisbusz felé, amit Louis vezetett.

- Na, nem, ezt ugye nem gondolod komolyan?! Na szia, én mentem vissza a szobánkba! – mondta Ella és már menekült volna vissza az épületbe, de megfogtam a kezét.

- Azt már nem, te most szépen beülsz ide! – mondtam neki, majd kinyitottam az ajtót.

- Arrébb mennél egy kicsit? – kérdeztem barátnőmet, miután beült, persze direkt kihagyva egy embernyi helyet közte és Harry közt. Igen... Direkt csináltuk így, habár erről Harry sem tudott semmit.

- Mégis minek? – kérdezte Ella, igen is tudta jól a választ, csak nem akart közelebb húzódni hozzá.

- Talán, mert én is be szeretnék ülni, okos tojás! – mondtam és azzal a lendülettel, ahogy beszálltam, arrébb toltam.

*Ella*

Én csak magam elé bámulva ültem egész úton. Nem néztem rá. Nem akartam. Joana pedig ezért még kapni fog. Direkt csinálta ezt az egészet.

Már nem voltunk messze a reptértől, mikor egyszer csak Harry megfogta a kezem. Ekkor néztem először rá. Ahogy hozzám ért melegség öntött el, és nagy késztetést éreztem ahhoz, hogy megöleljem, elfelejtve a történteket. Viszont nem tettem semmit. Vagyis, de tettem. Kihúztam a kezemet az övéből, és egy nagyot sóhajtottam.

Szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik, mire én ránéztem. Ő csak megrázta a fejét, de még mindig mosolygott. Láttam a szemében, láttam a szomorúságot, és azt, hogy megbánta. Nem sokat aludhatott, hisz nagyon fáradtnak tűnt, szerintem épp, ahogy én is...

- Megérkeztünk, és szerintem siessünk, mert le fogjuk késni. – mondta Louis hátra nézve hozzánk, én meg értetlenül néztem Joanara.

Ő csak mutogatott valamit Lounak, mire én rákérdeztem.

- Mi folyik itt? – kérdeztem, mire Louis fejbe csapta magát, szó szerint!

- Ezt nem mondod komolyan Joana! Ugye nem?! – mondta.

- Elmondaná valaki, hogy mi van? – kérdeztem, mire mindenki rám nézett.

- Na, jó, gondolkozz, annyit segítek, hogy augusztus van... – mondta barátnőm.

- Mégis mit kezdjek azzal, hogy augusztus van? – néztem rá lehet túlságosan is furán, mert a srácok előttünk elnevették magukat. – Te tudod mi van? – fordultam hirtelen Harry felé. Láttam rajta, hogy meglepődött ettől.

- Hát megeshet, hogy tudok egyet s mást… - mondta, a végén pedig megjelentek arcán a gödröcskéi, amiket mindig is imádtam. Miután megkaptam a nem éppen használható választ, barátnőm felé fordultam.

- Te most ennyire nem tudod mi van? – kérdezte csodálkozva.

- Úristen Ella. - szólalt meg hirtelen felém fordulva Louis. - konkrétan az egyik álmodat...

- Louis állj! Ne mondd csak így el, majd rájön. – szólalt meg mellettem barátnőm.

- akarjuk megvalósítani, és csak annyit mondok hogy Pá... – hadarta volna el Lou a mondat többi részét gyorsan, de az utolsó pár szó még mindig lemaradt, mivel Zayn és Liam befogták a száját, hogy ne mondja tovább, amit akar.

Viszont nekem az a két utolsó betű is elég volt, hogy elgondolkozzak ezen az egészen. Hisz augusztus van és azon kívül, hogy nemsokára vége a nyárnak, egy igen fontos dolgot felejtettem el, mégpedig azt, amit szülinapomra kaptam. Igen... A szülinapi ajándék, ami nem más, mint egy párizsi út. Miközben ezt így levezettem magamban a többiek engem néztek, viszont szerintem kissé váratlanul érte a reakcióm őket...

- Na, én ezt nem... – mondtam hirtelen, mikor rájöttem, mit akarnak és Joanan átmászva szálltam ki a kisbuszból.

- Menj már! – hallottam mögülem, ahogy mindenki mondja, valakit kivéve, aki nem más, mint Harry. Ha utánam jön, nem fogom bírni tovább. Viszont egyáltalán bírnom kéne még? Nem vagyok én ebben olyan biztos...

*Harry*

- Menj már. – szinte löktek ki a kisbuszból a többiek. Igazuk volt. Most vagy soha...

Utána siettem, majd magamhoz húztam.

- Figyelj én... – kezdtük el egyszerre, mire elnevettem magam. Ő is mosolygott, de nem az, az igazi mosolya volt, mint régen. Mivel semmit nem mondott, belekezdtem.

- Figyelj, én mindent nagyon sajnálok Ella, MINDENT. Egy nagy barom vagyok, tudom, és te sokkal jobb valakit érdemelsz, mint én. Viszont most önző lesz, amit mondok, de nem tudok nélküled élni! Szeretlek, és nem tudom, mi ütött belém aznap este. Igazából nem is emlékszem hogy kerültünk oda, és mi, hogyan történt. Minden kiesett. Tudom az, hogy nem voltam teljesen magamnál, nem mentség semmire, viszont még ezen kívül csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom, és szeretlek. Ha azt mondod, nem akarsz velem beszélni, nem akarsz többet látni, csak egy szavadba kerül, és békén hagylak. Csak... – mondtam, és csak mondtam, amit már rég el kellett volna mondanom neki. Már nagyon rég... Viszont félbe szakított, úgy, amin először nagyon meglepődtem.

*Ella*

Ahogy ott állt előttem, pár centire, és a szemembe nézve magyarázkodott, egyre jobban tudatosult bennem, hogy elég volt már a makacsságomból. Már rég nem haragszom rá, vagyis inkább nem azt mondom, hogy nem haragszom, csak az iránta érzett szeretetem sokkal erősebb, mint az a harag, ami bennem van.

Még mindig folytatta volna a magyarázkodást, és ekkor már nem bírtam tovább.

- Szeretlek Harry! – csúszott ki hirtelen, akaratom ellenére is a számból ez a bizonyos mondat, ezzel pedig félbeszakítottam mondani valóját. Ő csak meglepődve állt előttem, és mélyen a szemembe nézett, majd lassan simította ki az arcomból a nem oda illő tincseket. Ekkor jött el az a pillanat, mikor már nem bírtam megtartani magamban a talán túlságosan is bunkó, de erős, és határozott Ellát.

Ajkaim, hacsak pár milliméternyit is de szétváltak, és hallható volt, hogy ha nem is akartam, de gyorsabban lélegeztem.

Közelebb lépett hozzám, majd egy puszit nyomott a homlokomra, éreztem, ahogy elmosolyodik közben.

Elnevettem magam, mikor megéreztem kezeit a derekamon. Óvatosan húzott magához még közelebb, majd megcsókolt.

Tudom, hogy már sokszor mondtam, hogy ez más volt, mint a többi, de ez tényleg más volt! Sokkal másabb.

Hajába túrva próbáltam a lehetetlent megváltoztatni, mégpedig azt, hogy még közelebb legyen hozzám. Nem akartam elengedni. Soha nem akartam, hogy vége legyen. Nem érdekelt, hogy ki látja meg, nem érdekeltek a fotósok, nem érdekelt semmi. Csak az érdekelt, hogy mi ketten, itt vagyunk, és talán most minden a régi lesz. MINDEN!

- Már ideje volt! Viszont most menjünk, mert lekéssük a gépet!- mondta Louis, mikor a többiekkel együtt mellénk ért.

- De nekem nincs itt... – kezdtem bele a mondatba, de Joana közbe vágott.

- Mire jók a legjobb barátnők? – tolta elém a bőröndöm.

- Ezért nem mehettem be a fürdőszobába? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát, talán... Viszont amúgy még szerencse, hogy sokáig reggelizel, pont volt időm kiadni a bőröndöket.  – mondta, mire a nyakába ugrottam.

- Tudod, mikor megláttam a kisbuszt, és utána te betuszkoltál, úgy voltam vele, hogy ezt még megbánod, viszont nélküled, még mindig a szobában kuksolnék. Köszönöm. – mondtam, szinte suttogtam neki.

- Nem kell mit köszönnöd, inkább menj vissza hozzá, mert biztos vagyok benne, hogy még van mit megbeszélnetek. - Én csak egy puszit nyomtam az arcára, és vissza is mentem Harryhez.

- Azt mondta, jöjjek vissza. – suttogtam a fülébe.

- Jól tetted, hogy visszajöttél. – suttogta vissza.

- Miért is? – mosolyodtam el.

- Ezért... – csókolt meg. – Szeretlek. – mondta a homlokát az enyémnek támasztva.

- Én is szeretlek, Harry. – mondtam, majd újra egy csókot leheltem ajkaira. – Viszont ne hidd, hogy azt a bizonyos estét elfelejtettem. Te nem tudod milyen volt látni... Én... Nagyon megbántottál, de... – kezdtem bele, de ő közbe szólt.

- Figyelj... Tudom, elrontottam, egy nagy barom vagyok, és nem helyes, hogy arra fogom ezt az egészet, hogy nem voltam teljesen magamnál. Viszont ez az igazság, fogalmam sincs mi ütött belém, komolyan! Nem vagyok normális, hogy ezt tettem veled... Megígérem, hogy soha többé nem fog semmi ilyen történni. – mondta mélyen a szemembe nézve, én meg ahogy tudatosultak bennem a szavai, azon kezdem el gondolkodni, hogy hogyan érdemeltem én ki Őt.

Szorosan megöleltem és a mellkasába fúrtam a fejem. Megnyugtatott, biztonságérzetet adott az ölelése, az, hogy éreztem, ahogy a mellkasa emelkedik fel és le, ahogy hallottam szíve ütemes dobogását.

- A Párizsba menő járat, öt perc múlva indul... – hallottuk az utolsó figyelmeztető bemondást. Harry egy puszit nyomott a fejem tetejére, mire elmosolyodtam.

- Menjünk, mert itt hagynak. – mondtam, miközben megfogtam a kezét. Éreztem, ahogy ujjai összefonódnak az enyéimmel. Mikor a többiekhez értünk, már Eleanor, Perrie és Danielle is megérkezett.

Együtt indultunk el oda, ahol be tudunk csekkolni, ugyanis a bőröndöket a srácok már le is adták.

Ugyan Eleanorral, és Perrievel még nem találkoztunk Joanaval, de már a bemutatkozás után, nagyon jól elbeszélgettünk velük.

Elfoglaltuk a helyünket, és ekkor néztem végig rajtuk. Mindenki mosolygott, vagy éppen nevetett. Na igen itt Niallre célzok, és Joanara, valami nagyon vicces lehetett... Elmosolyodtam, majd leültem Harry mellé. Fejemet a vállára hajtottam, és már éreztem is, ahogy a gép emelkedik.

Így indultunk el, talán életem egyik legjobb nyaralására, hisz ezt még nem tudhatom, de érzem, hogy nagyon jó lesz. Szóval nemsokára Párizsban landolunk a három új barátnőmmel, Joanaval, és persze az 5 legjobb haverommal. Vagyis csak négy, mert Harry nem szimplán a haverom, ő sokkal több annál...

Sziasztok! Itt a következő rész. Bocsánat, hogy csak most hoztam de nem volt időm feltenni... :/ Megpróbálom a következő részt, vagyis egyben az utolsót, hamarabb hozni. Nagyon szépen köszönöm a komikat és az értékeléseket is! 
Meg azt is köszönöm hogy komiban leírtad, miért dislikeoltál! Tisztában vagyok azzal, hogy részek kicsit rövidre sikerednek, és azzal is, hogy nem a legjobbak ezek az utolsó részek... Viszont ennél többet most nem tudok... Sajnálom, ha nem tetszik! :/
Na, szóval itt a rész, és remélem tetszeni fog nektek! :) 
                                                                     
                                                        Jó olvasást! :)

78. rész: Tomorrow

*Harry*

- Hallod gyere már ki a szobából! – jött be Lou hozzám, mire ránéztem, majd pár csöndes perc után válaszoltam.

- Miért is kéne kimennem? Semmi nincs ott... – mondtam.

- Na, jó ebből elég már! Hívd fel, tessék itt van. – nyújtotta felém a telefonját.

- Mégis mit mondok neki? Sajnálom? Már ezerszer mondtam neki, vagyis írtam...

- Ezt most fejezd be! A te barátnőd, magától jönnie kéne, hogy mit mondj neki. Csak hívd fel, és próbáld rávenni, hogy jöjjön ide. Talán bejön, talán nem.

- Aha, vagyis nem jön be. Köszönöm Louis, de én ezt nem csinálom meg.

- Hey, Harry kaptál egy levelet. – jött be Niall a szobába és egy borítékot nyújtott felém.

- Kitől van? – kérdeztem unottan.

- Honnan tudjam? Nem néztem bele. – mondta Niall és azzal ki is ment a szobából.

Kinyitottam, de még mindig nem esett le ki írhatta, viszont csak el kellett kezdenem olvasni, ahhoz hogy rájöjjek.

„Harry! Nem is tudom, hogy kezdjek bele, ha csak annyit mondok, sajnálom, egyáltalán nem elég... Mást viszont nem nagyon tudok írni. Egy nagy szemét voltam, és nem tudom mi ütött belém. Megbántam, mindent megbántam. Segíteni akarok, segíteni abban, hogy újra jóban legyetek, újra olyan boldognak lehessen látni titeket, mint mikor képbe jöttem és mindent felkavartam. Én megtettem, amit tudtam, ha már az időt visszatekerni nem tudom. Pedig az lenne a legjobb, leghatásosabb, és leggyorsabb megoldás. Mindent máshogy csinálnék!

Nem tudom, mit írhatnék még neked. Remélem, egy kicsit tudok segíteni, azzal, hogy a lányoknak is küldtem egy levelet. Mindent leírtam neki, és habár ez lehet nem elég ahhoz, hogy kibéküljetek, de szerintem menni fog, hisz szeretitek egymást. Csak rátok kell nézni. Most pedig nem akarlak téged utasítani, nincs is jogom hozzá, de szedd össze magad és menj el hozzá! Habár csak régen voltam jóba vele, DE akkor is makacs volt, nagyon! Ő nem fog semmit tenni, neked kell odamenni hozzá! Ennyi lettem volna, és remélem helyesen cselekszel majd... „ 

                                                                                           Abbie xx

- Mi az? – kérdezte Louis kíváncsian, mikor visszatettem a borítékba a levelet.

- Odamegyek. – csak ennyit mondtam, és már mentem is a szekrényemhez valami normális ruhát keresni.

- Mégis hova? Tudod te hány óra van?

- Igen, de beszélni akarok vele.

- Majd holnap beszélsz vele, hisz úgyis találkozni fogtok. – mondta Louis vigyorogva, mire én nagyot néztem.

- Na ne már, elfelejtetted hova megyünk holnap? – csodálkozott Lou, de nekem még mindig nem esett le, mire gondol.

- Na, jó nekem ehhez most nagyon nincs kedvem. Elmondod végre, hova megyünk holnap? – kérdeztem, mire ő csak megrázta a fejét.

- Majd holnap megtudod, én nem mondok semmit. Amúgy tudnod kéne... De mindegy is, így sokkal jobb lesz a bűvös békülés. – mondta Louis és a végén elnevette magát, majd kiment a szobából.

Én csak megráztam a fejem.

- Már ha egyáltalán valaha is lesz ebből békülés… - motyogtam magamban és próbáltam rájönni. Mégis hova megyünk holnap?  

Sziasztok! Itt a következő rész, viszont előtte...

Először is a blog nemsokára a végéhez ér, pontosabban 2 rész van még hátra. Majd utána lesz egy-két meglepetésem is, ami remélem tetszeni fog...

Másodszor pedig kérdezni szeretnék valamit, és mielőtt bárki félreértene, én elfogadom a negatív kritikákat is, hisz ezzel megtudhatom, min kéne fejlesztenem. Tudom ez csak egy hobbi szinten íródott történet, amit mellesleg imádok csinálni. Szóval az előző 2-3 részhez kaptam 1-1 dislike-ot is. Csak azt szeretném kérni attól, aki dislikeolta, hogy letudná-e írni komiba, hogy miért? Mi az oka annak, hogy nem tetszik neki, hisz ha megtudnám, talán tudnék változtatni azon... 

Csak ennyit szerettem volna, és köszönöm, hogy olvassátok a történetet, és értékeltek és persze az előző részhez a komit is!! Nélkületek már rég befejeztem volna ezt az egészet, hisz nem csak azért írom, mert szeretem, hanem  miattatok is, szóval KÖSZÖNÖM! :) 

Nem is húzom tovább az időt. Remélem tetszeni fog a rész!                 

                                                                  Jó olvasást. :)

77. Rész: Letters

*Abbie*

Egy nagy szemét vagyok. Fogalmam sincs, mit miért tettem, igazából még én sem ismerek magamra. Egy hónap telt el azóta, hogy mindent felforgattam, de nem akartam ezt...

Valahogy helyre kell tennem a dolgokat, habár teljesen nem is tudom, akkor csak segítek helyrehozni őket. Igaz, nem tudják, de azóta az este óta, figyelem őket, de ezt ne úgy képzeljétek el, hogy követem őket, csak tudom, hogy ki hol tartózkodik, és tudom, hogy Ella azóta nem hajlandó beszélni Harryvel. Ezt helyre kell tennem, hisz én vagyok a hibás ebben.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam egy tollat és egy papírt, majd írni kezdtem:

„Ella & Joana!

Először is, sajnálom. Mindent sajnálok, és bocsánatot kérek, habár tudom, ezzel nincs megoldva semmi.

Szerintem kezdem az elejéről, hisz ez úgy lenne fair. Szóval az elejétől, vagyis attól, mikor elköltöztem Dartfordból. Nem az történt, amit hisztek...

Mikor elköltöztem az életem az ellenkezőjére fordult. Nem hiszem, hogy annyira érdekel titeket, szóval csak vázlatosan elmondom.

Egyik nap, beállított hozzánk egy nő meg egy férfi azzal, hogy kérik vissza a lányukat. Én nagyot néztem, mikor ezt meghallottam, és egyből mondtam nekik, hogy biztos téves címre jöttek. Viszont aztán mondták a nevét a lánynak. Én voltam az...

Több napos veszekedések után kiderült az egész igazság. Eddig nem az igazi szüleimmel éltem. Kiköltözni is csak azért költözünk ki, mert megtudták, hogy az igazi szüleim keresnek engem. Nem akarták, hogy ezt megtudjam, és most már én is azt mondom, hogy bárcsak ne tudnám.

Ezért nem hívtalak titeket. Mert nem tudtam. Nem tudtam, mert nem engedték. Erre nincs magyarázat, egyszerűen csak nem engedték.

Mikor megelégeltem ezt az egész helyzetet, elszöktem. Visszajöttem Londonba, és itt ismerkedtem össze Zaynnel, vagyis inkább úgy mondom, összeütköztem. Este volt, ő csak sétált, én meg valami hotelt kerestem. Beszélgettünk, aztán ebből a beszélgetésből több lett. Minden nap találkoztunk, majd Dartfordba mentek. Én persze erről semmit nem tudtam. Na, mindegy ebbe nem megyek bele, még így is tartottuk telefonon a kapcsolatot.

Most átugrok arra a részre, amiben elég sok mindent kell megmagyaráznom...

Mikor megláttalak titeket, egyből odamentem hozzátok, hisz örültem, örültem, hogy újra látlak titeket, és beszélhetünk. Mikor rákérdeztetek, miért nem hívtalak titeket, vagy miért nem vettem fel a telefont, előjött a múlt, előjött minden. Nem akartam elmondani, mert én már el akartam felejteni. Most már tudom, hogy el kellett volna mondanom, na meg hogy semmit nem tudok megváltoztatni, ami történt, pedig szívem szerint visszatekerném az időt, és mindent másképp csinálnék. MINDENT.

Most pedig Ella, tőled akarok bocsánatot kérni, azért amit tettem. Először a forgatáson történtekért. Magam sem tudom mi ütött belém. Fogalmam sincs. Igazából ki voltam borulva, mert Zaynnel előtte beszéltünk. Ezt most nem részletezem, a végeredményt tudod. Szakítottunk...

Az este történtekért, meg tudom, hogy egy bocsánatkérés nem elég, semmi sem elég ahhoz, mert ezt megmagyarázni sem lehet. Sajnálom.

Tudom, hogy Harryvel azóta nem beszéltél, legalábbis élőben nem. Habár megoldani nem tudom ezt az egészet, de beszélj vele. Ő semmiről sem tehet. Én nyomultam annyira, igaz, a pia is eléggé elősegítette ezt az egészet, viszont azt tudom, hogy kihasználtam azt, hogy Harry nem volt teljesen magánál. Nem tudom mi ütött belém, de már nagyon megbántam mindent. SAJNÁLOM. Tudom, ezzel nem oldok meg semmit, de mi mást tudnék tenni? Csak tisztázni akarom a dolgokat, és ezzel a levéllel szerintem megtettem. Mikor ezt olvassátok, már nem leszek a városban, sőt a városban? A kontinensen. Ne keressetek, én se foglak titeket. Sokkal jobb lesz így, tudom. Még egyszer mindent sajnálok!”

                                                                         Abbie xx

                                                                                                                     

Egy nagy sóhajjal hajtottam össze a papírt és raktam bele a borítékba, és most jött a következő... Hisz nem csak a lányoktól kell bocsánatot kérnem, hanem a srácoktól is. Habár még mindig semmit nem számít szinte, de legalább megtettem mindent, amit tudtam.

„Zayn!

Először is bocsánat, bármi rosszat tettem, bocsánat! Nálam ezerszer jobbat érdemelsz, és igen örülök annak, hogy meg is találtad már. Perrie egy csodálatos nő, és mikor beszéltél róla, láttam a szemedben azt a csillogást.

Még mindig szeretlek, de ez most lényegtelen. Örülök annak, hogy te boldog vagy, és megtaláltad az igazi szerelmet. Ezzel a levéllel lezárok mindent, ami történt. Minden jót kívánok neked, és persze Perrienek is. Csak ennyi lettem volna... Nem is zavarok tovább.”

                                                                                             Abbie xx

És végül az utolsó levélbe kezdtem bele, de nem tudtam, mit írjak neki. Fogalmam sem volt, hogy kezdjem el. És arról, hogy mégis hogyan írjam le neki, ami bennem van, ne is beszéljünk. Fogalmam sincsen.

Aztán végül neki álltam, hisz pont ő az, akivel igen szemét voltam, tőle kell igazán bocsánatot kérnem. Én rontottam el mindent...

„Harry! Nem is tudom, hogy kezdjek bele, ha…”

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Tudom kicsit rövid lett, ezért bocsánat, de ígérem a következő hosszabb lesz. 

                                                              Jó olvasást. :)

76. rész: One Month Later

*Ella*

Már egy hónap telt el azóta az este óta. Igen, egy hónap, ezt én is nehezen hiszem el. Ami a legrosszabb, hogy iszonyatosan hiányzik. Hiányoznak az ölelései, a csókjai, a hangja, és az a mámorító illata, mindene!

Joanaval végül a hotelben maradtunk. Csakis miatta. Hisz neki itt van Niall, na meg azt a képes könyvet is szerkeszteni kezdték, amihez Joana is kell. Na, jó azért Harryn kívül a többiekkel szoktam beszélni telefonon, de azért ezek a beszélgetések se szoktak olyan hosszúak lenni. Szóval Joananak zajlik az élete, és látom rajta, hogy boldog, viszont én... Hát rólam inkább ne is beszéljünk.

Mikor Joana a srácokhoz megy, én itt maradok a szobában, és tv-t nézek. Már unom. NAGYON.

Harry mindegy egyes nap küld valamilyen sms-t, aminek a lényege mindig ugyan az: Bocsássak meg. Szóval ugyan az mindegyik csak máshogy vannak megfogalmazva, valamelyik hosszabb, valamelyik rövidebb. Én meg valamelyiket elolvasom, valamelyiket nem. Joana minden áldott nap elmondja, hogy menjek már oda hozzá és beszéljük meg ezt az egészet. Viszont én nem akarok vele beszélni, vagyis inkább lehet, csak nem merek...

Már többször is járt itt a hotelnél, de vagy nem tartózkodtunk itt Joanaval, vagy csak szimplán nem engedtem be a szobába.

Most nagyon szemétnek tűnhetek, de ha ti is átéltétek volna azon az estén, azt, amit én, rájönnétek, hogy nem vagyok az, vagyis annyira nem...

Minden reggel azzal a késztetéssel kelek fel, hogy el kell mennem hozzá, és elfelejtve a történteket, a nyakába ugrani, és megcsókolni őt. Viszont végül sosem teszem meg...

*Joana*

Mikor visszaértem a hotelbe a srácoktól, a recepciós nő megállított, hogy kaptunk egy levelet. Én csak csodálkozva néztem rá, mire ő csak megrántotta a vállát.

- Nevet nem mondott. – mondta, majd én mentem is fel a szobánkba.

- Ella, kaptunk egy levelet! - mentem be barátnőmhöz köszönés nélkül a szobába.

- Kitől van? – kérdezte.

- Nem tudom, de ez a kézírás nekem nagyon ismerős. – mutattam meg neki a borítékot.

- Ez... Abbie... Vidd innen, nem akarom látni, nem érdekel, mi van benne.

- Azért én elolvasom, jó? – kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet. 

Kibontottam a borítékot, majd kihúztam belőle a papírt, és olvasni kezdtem:

„Ella & Joana! Először is...”